Ökrös János gyógymasszőr

1978-ban nyitott csigolyával születtem, ami 19 éves koromban egy kezdődő gerincsérv miatt derült ki.  Napjaimat rendszeres hátfájások gyötörték ezért különböző kezeléseken vettem részt.

Egy kép a masszázsszalonról
Chair

Ülőmunkát végzőknek

Ülés közben gyakran változtassuk testhelyzetünket, így a gerincet ért terhelés helye is megváltozik...

Car

Gépjármű-vezetőknek

Ülést segítő párnák az autóban Néhány szót az autóban használatos, ülést segítő, derékfájást csökkenteni hivatott segédeszközökről.​..

Bed

Hogyan feküdjünk

Általában sima matracon hason fekve aludni az ilyen betegségben szenvedőknek, lapos puha párnával a csípőjük alatt...

„Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.”

 

/Dalai Láma Tendzin Gyaco/

A masszőrök, terapeuták vagy ezen a területen dolgozó szakemberek idővel mind szembesülnek azzal a problémával, hogy kezeik egyre kevésbé bírják a fokozott megterhelést. Az ST masszázs sorozat nem csak egészségük megőrzését garantálja, de egyúttal vendégeik megelégedését is biztosítja.

Nyakfájás

Nyakfájás

A 7 csigolyából álló nyak a gerinc legmozgékonyabb része. Az első két csigolya biztosítja a fej sokirányú mozgását...

Isiász

Isiász

Szervezetünkben a leghosszabb ideg az ülőideg, a medencénél indul, a csípő- és farrészen halad a combokba, majd az alsó lábszárba.

Gerincferdülés

Gerincferdülés

A hátgerinc a test egyik legfontosabb része. Nemcsak azért, mert védelmezi a gerincvelőt, hanem azért is, mert ez adja az egész test tartását.

Gyógymasszázs ízületi kimozgatással
15 perces kezelés      –      6 000 Ft.

Gyógymasszázs ízületi kimozgatással
30 perces kezelés       –     10 000 Ft.

Köpölyözés ízületi kimozgatással
30 perces kezelés       –     10 000 Ft.

Gyógymasszázs ízületi kimozgatással
60 perces kezelés      –    19 000 Ft.

Gyógymasszázs ízületi kimozgatással
10×30 perces kezelés      –    90 000 Ft.

Gyógymasszázs ízületi kimozgatással
10×60 perces kezelés    –    170 000 Ft.

Árak
Rengeteg orvos és még több masszőr után kerültem Hozzá, és Ő volt az első, aki segíteni tudott rajtam. Senkivel nem találkoztam, aki ennyire pontosan érezné, hogy hol és mennyire kell masszírozni.
Ökrös Jánost, Budapest egyik legkiemelkedőbb szakemberének, specialistájának tartom az ő maga területén! Szívesen térek hozzá vissza minden egyes alkalommal! Ajánlom mindenkinek aki eldöntötte, hogy figyelmet fordít testére!
Kiváló szakember, akivel nemcsak a kezelés, hanem a beszélgetés is élmény. Kellemes, megnyugtató környezet, jól megközelíthető helyen. Jó szívvel ajánlom mindenkinek!